Gondolatok a Mesterekről és Tanítványokról

 

"Mindenki volt egyszer Tanítvány, tehát mindenkinek volt Mestere, még ha rövidebb-hosszabb ideig is. Igaz, hogy a Tanítvány választja meg Mesterét, akitől a tudás átadását várja, de a Mester az, aki a Tanítványt maga mellett tartva a tudását át is adja. Tehát az igazi jó Tanítvány mester kapcsolat záloga a kölcsönös egymásra találás. Persze gyakran, nagyon gyakran előfordul, hogy ez a kapcsolat kérészéletű. A mesternek nincs ideje átadni tudását, mert a tanítvány (itt szigorúan kisbetűvel írva) feladja, valójában méltatlan a tudás megszerzésére. Ők azok, akik számtalan harcművészetet is kipróbálva, jobb esetben eljutnak valamilyen küzdősporthoz (vagy nem), amit aztán a saját egójuknak megfelelően egy ideig jól-rosszul művelnek, és általában beleesnek abba a hibába, hogy egyenlőségjelet tesznek harcművészet és küzdősport között, amit aztán nem a kellő alkalommal is alkalmaznak, - utcán, edzőteremben -, olykor magukat mesternek képzelve, aposztrofálva.

Akik a Mesterük mellett éveket eltöltve, ám egy idő után saját útjukat járva, gyakran elfelejtik Mesterüket és tanítását, csapódnak egyik helyről – klubból, szövetségből, stílusból – a másikba, nem igazán értették meg a harcművészet lényegét, a „bushi do”-t. Ők úgy érzik már, hogy a mindentudás birtokosai és ez a „mindentudás” velük született adottságuk. Ők lesznek azok a mesterek (itt szigorúan kisbetűvel írva), akiket Tanítványaik – a tőlük látott példa alapján – ugyanígy cserben fognak hagyni.

Mit kell tennie egy Tanítványnak tehát akkor is ha már Mesterré vált? Ápolni Mesterével a kapcsolatot, vissza-visszatérni hozzá és a saját Tanítványai elé Mesterét példaként kell emelni. A Mesterrel való kapcsolat azt is jelenti, hogy időről-időre a Tanítványok Tanítványai találkoznak a Mesterük Mesterével.

A Mester csak azoktól a tanítványaitól válik meg, akik letértek arról az útról, amin Ő halad. Itt nem arról van szó, hogy megelőzik Mesterüket, vagy sem, hanem arról, hogy melyik úton haladnak. Egy igazi Mester, akkor Mester, ha a Tanítványát magasabb szintre tudja juttatni a sajátjánál. Egy igazi Tanítvány akkor lesz Mester, ha Mesterét meghaladva továbbra is Tanítvány marad.

Az igazi Mester nem a külsőségekre ad, hanem a belső értékekre. Senki nem lesz attól jobb és nagyobb Mester, ha saját nagyságát, eredményeit, győzelmeit hirdeti, ha külsőségekkel, megjelenésével akarja a harcművészetekben való jártasságát bizonyítani. Az igazi Mester legyen szerény és visszafogott.

A harcművészetek korunkban megindultak a (küzdő)sporttá válás útján. Ez természetesen azt jelenti, hogy a sportban elért eredmények is hozzátartoznak az életünkhöz. Ám messze nem igaz, hogy a sporteredmények pótolják, kiváltják a harcművészetek filozófiai alapjainak szükséges ismeretét. A sporteredmények csupán egy újabb mérési lehetőséget jelentenek a harcművészetekben jelenlévő értékelési módok között. Igaz a harcművészetekben való technikai jártasság a sporteredményekben visszatükröződik, de a szellem, a do megismerése, megtalálása érmek számával nem mérhető. Ezért van különbség a feketeöves sportoló és a Mester között. Félreértés ne essék a feketeöves sportolók közt is akadnak Mesterek, akik nem csak eredményeikkel, hanem szerénységükkel is kitűnnek társaik közül."


 

Watakushi Ningen

 

 

 

 

Vissza a főoldalra