"Együtt a Gyerekekkel" Szabadidő Egyesület

(E.GY.SZ.E.)

A 2010. év eseményei

- 2010.02.19-20-ig bírói vizsgán vettek részt  Szombathelyen: Király Gábor, Balla Dániel és Kilvinger András. Mindhárman eredményesen vizsgáztak.

- Balla Dániel nem csak vizsgázott, de a „Bírói tanfolyam” zárásaként megrendezett,  X. Sakura Kupa karate Versenyen kumitében első helyezést is elért.

 

 


-         Király Gábor a  Rendőr OB-n 2010. 02. 25. ugyancsak kumitében lett első és elnyerte a  legtechnikásabb versenyző” címet is.

 

 


- Szokásos tavaszi karate versenyünket a 16. alkalommal rendeztük meg, sajnos anyagi okok miatt csak, mint „Pécsi Shotokan Karate Kupá”-t - az Európa Kupa helyett - 2010.03.28.-án A versenyen 154-en indultak. A versenyt megtisztelte látogatásával sensei Suzuki Kimeyoshi 6.danos karate- és kenjutsu mester is.

       


- Stresszoldás, konfliktus kezelés témakörben tartott előadást dr. Fűtő Mihály az egyesület tagjainak és a szülőknek a Szivárvány Gyermekházban 2010.04.23-án. Dr. fűtő Mihály, dr. Udvardy József tanítványaként ismerkedett meg a karatéval és jelentős szerepe volt, Fejes Ferenc mellett, de tőle függetlenül a karate pécsi meghonosításában.

   


- A IV. Zselic kupa 2010-május 8.-án Szigetváron 63 versenyző részvételével került megrendezésre. A főbírói tisztet Babić Alen 5. danos mester töltötte be.. Valamennyi szakosztályunk képviseltette magát. Számos éremmel tértünk haza.


- Bácsbokodi szakosztályunknál május 15-én tartottunk vizsgát.

 


- 2010.05.28-29-én a Pécsett megrendezett „Nagy sportágválasztó”-n a karatét egyesületünk népszerűsítette, a Hoboli ShKTE és a Pécs-Somogyi Jiu-jitsu klubbal közösen tartott bemutatókkal a PVSK pályán.          

  

 


- Haladó edzőtáborunk 2010. aug.2-8-ig az orfűi Megyei Sporttáborban 25 fő részvételével került megrendezésre. A tábort megtisztelték jelenlétükkel egy-egy nap, Morvay-Sey Kata karate szakedző és ifj. Sey Gábor 5. danos mesterek.

   

 

A tábor első két napján bográcsban főtt gulyás illetve chilis bab volt a vacsora, míg az utolsó nap hagyományos szalonnasütéses sayonára-parti koronázta a táborzárást. A táborban kyu és dan vizsgával zárult, ahol öten léptek elő sikeres vizsgájuk után a tanulók közül, míg Bálint Balázs és Didiczi Norbert első, Regényi Zoltán harmadik danra tett sikeres vizsgát. A tábor programját sportvetélkedők és strandolás is színesítette.


- A haladó tábor folytatásaként 8.-tól 10.-ig a zobáki „Gyopár„ kulcsosház adott otthont a „szamurájainknak”. Ebben a táborban a japán gasztronómiával, életmóddal ismerkedtek a résztvevők shihan Sey Gábor sen. segítségével. A táborlakók maguk készítették el pálcikájukat (hashi), fapapucsukat (geta), boken-jüket, nunchaku-jukat, tonfá-jukat és kalapjukat (eboshi). Természetesen az étrendből (rizs, kukoricás rizs, ezeréves tojás, márványtojás; főtt és sült hal különböző szószokkal, sashimi, sushi, földimogyorós csirke, édes-savanyú csirke, sült tészta) nem maradhatott ki a saké sem, aminek házi és eredeti változatának megkóstolására is volt lehetőség. Talán a sakénak köszönhető, hogy a fényképen látható „szörny” is meglátogatta a tábort. A nappali és az éjszaki tábortűz melletti ken-jutsu edzések is élvezetesek voltak.

   


A nyári szünet visszamaradó időszakában a kezdők nyári edzésére került sor. Ebben a táborban vizsga nem volt, de a 13 résztvevő itt is japán ételeket fogyasztott pálcikával a sayonara partin.

Mindhárom tábor vezetője Sey Gábor sen. volt, a táborvezető helyettes feladatát Kilvinger András 3. danos mester látta el, a „tábor anyja”-nak posztját, pedig, mint minden évben Sey Ili néni látta el.

   

 

-        


A felújított Karate Kid című film Cinema City-beli bemutatója előtt két napon keresztül, szeptember 2-án és 3-án tartottunk több bemutatót is a pécsi Plazában, a forgalmazó felkérésére, és a Magyar Karte Szövetség ajánlására. A koreográfiát Morvay-Sey Kata vezetőedzőnk állította össze a film története alapján, felhasználva a film egyes jeleneteit.

   


- 28 fővel vettünk részt kancho-soke Takemasa Okuyama 10.dan szemináriumán Szabadkán és Bácskatopolyán szeptember 25-26-án. A csapatot erősítette a Pécs-Somogyi jiu-jitsu klub Peti János 4.danos mester vezetésével és a szeptembertől önálló klubként működő valamikori bácsbokodi szakosztályunk, sensei Király Gábor 2.dan vezetésével. A szemináriumon shisoky Žiko Bećanović 9.danos mestertől vehették át a csapattagjai dandiplomáikat. Így soshihan Sey Gábor senior a 7 danról szóló oklevelet (shotokan karate), sosensei Peti János 5.dan (jiu-jitsu), sensei Regényi Zoltán 3. dan (shotokan karate), valamint sensei Bálint Balázs és Didiczi Norbert 1. dan (shotokan karate). Soshihan Sey Gábort kancho-soke T. Okuyama ismételten megerősítette magyarországi képviselői jogkörében, mint a szövetség főinstruktorát.

       


 

 

-         Október 23-án részt vettünk a barcsi II. Dráva Kupán. 21 versenyzőnk közül 11-en Bácsbokodról, 8-an a Szivárvány Gyermekházból és ketten a Testvérvárosok terei szakosztályból neveztek. 14 érmet hoztunk. Egyesületünkből Király Gábor és Balla Dániel bíráskodott.

   

 

-         Balaton Karate Kupa Nyílt nemzetközi karate Bajnokságon az eredményeink: 210. nov.5-6 Siófok Király Gábor Kumite 1. (+84), Balla Dániel Kumite 3. (+84), Apró Roland (1999.)  Kata 1.; Kumite 3.; Czifra Rebeka (1999.) Kata 1.; Kumite 2..

 

-         Diák Olympia 2010.11.27. Czifra Rebeka (1999.)  Kumite 2. Bácsbokodi Szakosztály.

 

-          Nemzetközi Karate Verseny, Trnava (Nagyszombat) Szlovákia 2010.12.04. Király Gábor  Csapat Kumite 3. helyezett Bácsbokodi Szakosztály.

 

-        


2010.12.18.-ám a Baranya Megyei Karate Szakszövetség által rendezett edzőtovábbképzésen vett részt egyesületünkből: Morvay-Sey Kata, Sey Gábor sen., Regényi Zoltán, Balla Dániel, Kilvinger András és Király Gábor. A továbbképzés, mely az edzői licencek megújításának feltétele, az MKSZ jóváhagyásával került megrendezésre megyénkben.

   

 

-         December 27-29. között tartottuk téli edzőtáborunkat a Szivárvány Gyermekházban, 14 fő részvételével. A tábor vizsgával zárult, amin 11 fő vett részt és 10-en teljesítették sikeresen a vizsgakövetelményeket.

   


-         2010.12.31-én megszüntettük az Őz utcában működő szakosztályunkat.

                                            

 

 

 

 

 

 

 

2009    Vissza a főoldalra    2011